Most, hogy a spájzban sorakoznak a friss dzsemes üvegek, végre kipróbálhatom azokat a recepteket, amiknek alapanyaga a HÁZI baracklekvár. Utóbbi elkészítéséről azért nem tudok beszámolni, mert helyettem megalkották a szüleim, szóval nekünk csak arra kell koncentrálnunk, hogy ne romoljon meg idő előtt. Ennek pedig a legtutibb módja, ha jó gyorsan meg is esszük, nálunk sajnos nem nagyon érik meg a telet a befőttek. :)

Szóval mihez kell feltétlenül baracklekvár? Persze, hogy a zserbóhoz. Na, ez az a süti, amit imádok, de még sosem készítettem, mert nagyon-nagyon macerásnak tűnt messziről. Jó zserbó viszont ritkán jön szembe az emberrel, mondjuk barátnőm anyukájáé pont ilyen. S mit tesz Isten, Irénke néni szakácskönyve épp nálam pihen, szóval felütöttem – már korábban is teszteltem az Olimpia szelettel és a sós krékerrel – és találtam is zserbó receptet. Már csak lelkierőre volt szükség, hogy megsüssem életem első zserbóját, a guszta lekvároknak pedig nem lehetett ellenállni, szóval belevágtam. Hát tényleg macerás volt, de Irénke néni lánya szerint sikerrel vettem az akadályt. Márpedig ő csak tudja. :) Íme:

ZSERBÓ

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• 20 dkg vaj
• 3 tojás
• 3 kanál cukor
• 1 dkg élesztő
• pici tej
• csipetnyi só

Töltelékhez:

• baracklekvár
• porcukor
• dió

Csokimázhoz

• 1 dl víz
• 12 dkg porcukor
• 1 dkg kakaó
• 5 dkg vaj
• 10 dkg étcsoki

Az élesztőt pici langyos tejben, kevés cukorral megfuttattam.

A lisztet a vajjal elmorzsoltam, majd hozzáütöttem egy egész tojást és két tojás sárgáját, a cukrot, a sót és a felfutott élesztős folyadékot.

Az alapanyagokat alaposan összegyúrtam és bár a recept nem írja én egy fél órányi időre betettem a folpackba tekert bucit a hűtőbe.

A tésztát három egyenlő részre osztottam, majd előkaptam egy tepsit és minden tésztadarabot kinyújtottam akkorára, amekkora a tepsim. Kicsi trükköt bevetettem: én egy sütőpapírra nyújtottam ki a tésztát, ez épp befedi a sütőlapot. És mivel az anyag jól rátapad a papírra, egyszerűen csak ráfordítottam a tepsire a tésztát, majd lehúztam róla a papírt. Ez a technika nagyon praktikus, ha több rétegű tésztát süt az ember.

A tepsit kicsit kivajaztam, majd belesimítottam az első tésztalapot. Ezt jó alaposan megkentem baracklekvárral és megszórtam porcukorral kevert darált dióval. Az én dióm kicsit darabos maradt, de ez szerintem az élvezeti értékén semmit sem rontott. :)

A dióra jött egy újabb tésztalap, majd lekvárkenés, dióhintés és a harmadik lap. Erre már nem került semmi.

A legfelső réteget felvert tojással megkentem, megszurkáltam villával és toltam be a sütőbe. Nagyjából 180 fokon sütöttem és hamar elkezdett barnulni a teteje, szóval figyeltem rá nagyon, hiszen vékony kis tésztarétegeknek kell megsülnie, ez pedig nem sok idő. Nagyjából 25-30 percig volt bent sütőben, majd kivettem és hagytam szépen kihűlni.

Közben készítettem csokimázat is: a porcukrot, meleg vizet, kakaóport összekevertem és jól összeforraltam. Az étcsokit apró darabokra törtem és ráöntöttem a forró kakaós levet. Megvártam míg a csoki elolvad és a szószhoz dobtam a vajat, majd hagytam, hadd hűljön és sűrűsödjön magában.

A kihűlt zserbót a szokásos módon ezzel a mázzal nyakon borítottam, szépen elsimogattam rajta és félretettem hűvös helyre, kis idő múlva pedig a hűtőbe toltam.

Mire végeztem úgy éreztem, sokszor nem fogok nekiállni ennek a sütinek. De az ízek kárpótoltak, a fogyasztás gyorsasága pedig meggyőzött arról, hogy egészen jó lett az első zserbóm. :) Nem tudom, mikor ismétlem meg újra, de tény, hogy jó zserbót nehéz találni, szóval eljön még az idő, amikor nekiveselkedem. Most már a baracklekvár is kötelez rá. :)