Én szeretem azokat a sütiket, melyek alapjában nagyon-nagyon egyszerűek, de mégis valamit lehet rajtuk csavarni. Még ha csak valami nagyon kicsit is.

Így volt ez legutóbb is, amikor elhatároztam, hogy végre elkészítem a nagyanyám receptfüzetében talált Diós sütemény nevű apróságot.

A leírás szerint egyszerű kis finomságról van szó: gyúr, nyújt, szaggat, süt, ken és kész is a vendégváró. A tészta pikk-pakk el is készült, aztán menet közben jöttek az ötletek: tettem bele egy kis viccet és némi gyerekmunkát, a díszítéssel nem vacakoltam, a fél adaggal viszont nagyot hibáztam. :) Szóval, ha belevágsz lesz egy finom, hétvégi aprósütid és ráadásként a kölyköknek is adsz elfoglaltságot. Kész haszon, nem? :)

Diós/mandulás sütemény

 Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• 30 dkg vaj vagy margarin
• 20 dkg darát dió vagy mandula
• 14 dkg porcukor
• csipetnyi só
• 2 tojás sárgája

A lisztet a sóval összekevertem, majd elmorzsoltam benne a vajat.

A keverékhez öntöttem a porcukrot, darált diót/mandulát, összekevertem a száraz anyagokat, majd hozzájuk ütöttem a 2 tojás sárgáját és tésztát gyúrtam belőle. Az eredeti recept diót ír, sajnos a mi fánk tavaly katasztrofálisan teljesített, szóval én kénytelen vagyok mandulával helyettesíteni a diót. Mellesleg jobban is szeretem. :)

A tésztából bucit formáztam és folpackba csomagoltam, aztán a hűtőbe tettem egy órára. Baja akkor sem lesz, ha kicsit tovább ott pihen, de ennyi időt mindenképp adjunk neki.

A tésztát aztán vékonyra, kb 3 mm vastagságúra nyújtottam és „cakkos szaggatóval kiszúrjuk” – ahogy a nagyanyám fogalmazott. A mi vicceskedésünk itt kezdődött. Ilyen jellegű szaggató hiányában átnéztem a kínálatot, választhattam volna karácsonyfa, csillag, pogácsa, szívecske között, ám ezeket „idejét múltnak” és snassznak gondoltam. Viszont megtaláltam az új családtagokat: dinók és kutyák tömegét, lányom kincseit – szóval innentől vidám lett a szaggatás. Természetesen ezt gyermekkezekre kell bízni.

Tyrannosaurusok, Velociraptorok, Stegosaurusok és Oviraptorok dúlták fel a konyhát, őket aztán sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattuk és mentek a sütőbe, pirultak aranysárgára. Vigyázni kell, vékony süti, hamar megbarnul. Mondjuk én azt is szeretem, amikor jól roppan. Az eredeti recept szerint ezt követi a cicomázás. „ A tetejét citrommázzal bevonjuk és a tetejére fél diószemet nyomunk. Legalább egy nap kell hozzá, hogy a máz megszikkadjon, sokáig eláll.” – írja nagymamám.

Nos, én úgy döntöttem, díszítgetni felesleges: igaz, így nem olyan dekoratív állatkák ezek, meg aztán biztosan jól illik a citrom íze a mandulához/dióhoz, viszont szerintem így natúran, a tömény mandula ízével az igazi. Meg aztán esélyem sem lett volna cicomázni, ez az a süti, ami már a tepsiről eltűnik. :)