Amikor évekkel ezelőtt még esténként azt kellett énekelgetnem a gyerekszobában, hogy „Őszi éjjel izzik a galagonya”, még nem gondoltam, hogy egyszer majd a konyhámban is főszerepet kap ez a kis cuki gyümölcs.

Először csak ajándékként érkezett egy üveg lekvár formájában és nem is maradt sokáig a polcon. Aztán idén már a kertben is üdvözölhettük, lévén, hogy egy jeles nap alkalmából egy csemetét kaptunk, hogy a ház ura megtehesse, ami minden férfi kötelessége, vagyis, hogy ültethessen egy fát :).

És már termett is a fa, íme:).

Nos, igen, azt mondják, még négy-öt évet kell azért várnom, hogy úgy igazán szüretelhessek, de a fa ajándékozóitól kaptam egy kosárnyi termést is, szóval már most is kevergethettem a galagonyát a fazékban. Azt mondják egyébként, csodás gyümölcs ez, a mennyei íze mellett még olyan varázslatokra is képes, hogy csökkenti a vérnyomást, a koleszterint, megelőzi az érelmeszesedést, sőt a „szív megmentőjeként” is emlegették régen. Persze a lekvárt leginkább a gasztronómiai élvezetért főzi az ember, az csak hab a tortán, hogy még hasznunkra is válik. Leszámítva persze a beleöntött cukrot :).

Kis macera mondjuk van vele, időigényes a pucolás, viszont a passzírozás – amit szívből utálok –  megúszható. És ha már „konyhakész” a gyümölcs, a melónak szinte vége is, a többi a tűzhely dolga. A receptet a gyümölccsel együtt kaptam, így annak megfelelően jártam el.

                   Ildikó galagonya levárja

A galagonyát megmostam és leszedtem róla a szárait. Aztán következett az időigényes munka: a bogyókról levagdostam a húst, úgy mint ahogy az almánál is szokás. Gyakorlatilag körbevagdostam a magokat :). Türelem az kell hozzá, de megéri!

Amikor minden galagonyát megfosztottam az értékes részétől, mérlegre dobtam a gyümölcshúst, hogy lássam nyersen mekkora a tömege. Nálam közel 3 kilót mutatott a gép. Aztán kis vízzel együtt ment a tűzhelyre, - nem lepte el a lé a gyümölcsöt - , és rögtön a cukrot is utána küldtem, - kb 1.5 kilót - hogy azzal együtt puhuljon meg.

Nem kellett sok idő neki, amikor már szinte szétmállott én egy kis lekvárzselésítőt is tettem bele, de ez teljesen elhagyható. Tartósítószert pedig egyáltalán nem használtam, nekem ez általában nem szokásom, jó dunsztolás mellett eddig egy lekvárom sem romlott meg. (kopp,kopp,kopp)

Aztán beizzítottam a botmixert és pürésítettem az anyagot. Gyönyörű szószt kaptam, passzírozásra nem is kellett gondolnom – boldog is voltam tőle:) . Aztán már csak a szokásos menet volt hátra: üvegbe be, kupakcsavarás, fejre állítás, sorakoztatás, takargatás és be a sarokba. Rá se pillantottam egy teljes napig, addigra hűltek kis a kis üvegek, kb 10 lett belőle. A polcra viszont csak 9 került, mert egyet persze rögtön tesztelni kellett a vajas kenyéren. Nem volt rá panasz :).. Szóval ne csak énekeljetek róla, próbáljatok szerezni galagonyát, mert mesés (stílusosabban verses) az íze.