Rákot fogott a lányom meg az apja. Ráadásul haza is hozta. Hogy miért?

A dolog úgy kezdődött, hogy a jó fej tanító néni környezetből gyűjtőmunkára inspirálta a gyerekeket – némi kisötöst azért kilátásba helyezve – és az én természetbúvár lányom nekiállt keresgélni. Megfűzte az apját, nézzenek körül a patakparton. Gumicsizma, nylonzacskó és indult a csapat vadászatra. Az eredmény egy szétázott bakancs és egy jelző rák lett.

 Mit rák, RÁK a javából, jó arasznyi darab, aki a keresztségben a Jeremos nevet kapta. Meg első körben az elsősorban kovászos uborkámat érlelő hatalmas dunsztosüveget. Jeremos adott munkát bőven: mivel pótoljuk a természetes vizet és hogyan biztosítsuk neki az oxigént? Egy kis ásványvízzel és akváriumi célszerszámmal a problémát végül megoldottuk, de drukkoltunk erősen, hogy megérje a másnapot. Szerencsére Jeremos kíváncsi volt a világra, így másnap oktatási anyagként kirándulhatott. Bemutattuk őt az ovisoknak, hadd büszkélkedjen a kisebbik is, ott aztán mindjárt lehetett lábat számolni, megtudni mit eszik, sőt az is kiderült, mi a fenét keresnek szegény rokonok a Metro hűtőpultján. (Nem, nem háziállatnak viszik haza J).

Az iskolában is nagy népszerűségnek örvendett Jeremos. Jó fej tanító néni több osztályban is megmutogatta, aztán beszélgetett a srácokkal mindenféléről, a rákocska kapcsán. (Valahogy így kellene kinéznie az oktatásnak, nem?)

A nagy utazások után miután a lány még szerette volna itthon tartani, kapott egy kiszuperált akváriumot, kavicsot és vizet a patakból és mélyhűtött csibefalatkákat – amit villámgyorsan falt be. Mivel azonban kicsit zajos volt – építkezett a kövekből – és a kisebbik is tartott tőle, meg valljuk be, mégsem lakásban a helye, jobbnak láttuk megválni tőle, szóval visszakapta őt a patak, ő meg a patakot.

Mindenesetre, e kaland felkeltette érdeklődésemet, vajon a főtt-sült-rántott rák szentháromságán túl van-e valami különleges dolog, amit eme állattal művelni lehet a gasztronómia területén. Jól sejtettem, ha igazán extrára vágyok, vissza kell ugranom dédanyáink korába, sőt, még messzebbre. Hogy az 1600-as években hogyan fogták a rákot? Nyúzott békacombot és bazsalikomot fűztek nyársra, s lógatták azt be a vízbe csalétekül. Szóval ügyesek voltunk a pipihússal J Az elkészítésnek pedig látványos módja egyrészt a flambírozás: elegáns vacsorákra ajánlják ezt az elkészítési módot. E szerint „… egy tálban tölts égetett bort, gyújsd meg, hogy immár az égetett bor lángol, forgasd meg benne a rákot, úgy megvörösödik mintha megfőzted volna…” – írja  a 16. századi Szakács Tudomány, az erdélyi fejedelem udvari szakácskönyve. A későbbi, Szakácsmesterségnek könyvecskéje című szakirodalom a 17. századból viszont egy nagyon különleges receptet ad közre, melyet némileg talán bizarrnak is nevezhetnénk, tekintve, hogy a rákot édes ízzel párosítja.

„Jó bőségesen főzz rákot vízben sóban, és mikor féligre megfőne, vedd ki, szíjald meg, rakd mozsárba, és törd meg erősen, azután önts édes tejet belé és egynéhány nyers tojást is, ahhoz képest amennyi a rák, keverd meg jól, és szitán szűrd meg, amíg azt készíted, egy fazekacskában légyen forró víz a tűznél és a megszűrt rákot töltsd abba, és szépen összvemégyen, onnat szedd ki rostás kanállal egy szitára, nádcukorral, fahéjjal rakd meg jól, apró szőlőt is hints közibe, sózd meg, és kösd egy tiszta ruhába, nyomtasd meg erősen, hogy a leve jól kimenjen, és midőn meghül, a ruhából fejtsdki és vagdald meg hosszúkon, mint a két ujjod, piritsd meg a rostélyon, azonban amíg sül, ilyen levet csinálj néki: bort, mézet tégy egy csuporba, jól keverd meg, sáfrány, bors, gyömbér belé, ribizlit is, és felforralván az elmetélt rák-sajtot rakd belé, és egyszer forrald fel, melegen tálald fel.”

Izgalmas recept, melyre Bogos Zsuzsanna Fejedelmi lakomák című könyvében bukkantam rá. Elkészíteni biztosan nem fogom, ez a sok macera rémisztő, ami vele jár. Az alapanyagról nem is szólva. A Jeremos kaland után kevés esélyét látom annak, hogy rákvacsora kerül a családi asztalra.